A XXX. Nemzetközi Magyar Matematikaversenyt 2024. április 24-28 között szervezték meg Nagyváradon. A megnyitó a PKE dísztermében volt, dr. Debrenti Edith, a PKE tudományos igazgatója a verseny központi bizottságának tagjaként vett részt.
A XXX. Nemzetközi Magyar Matematikaversenyt 2024. április 24-28 között szerveztük meg Nagyváradon. A rendezvény több, mint 300 embert mozgatott meg, diákokat, tanárokat, szervezőket, meghívottakat. A verseny megnyitója a Partiumi Keresztény Egyetemen volt, a verseny helyszíne pedig a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum. A tulajdonképpeni versenyen és javításon kívül a programban szerepelt egy egész napos kirándulás a diákoknak és a kísérőtanároknak, amely során Bihar megye nevezetességeit tekinthették meg, voltak Nagyszalontán Arany János nyomában, a Mézgedi cseppkőbarlangban, illetve megtekintették Magyarremete Árpád-kori templomát. A diákoknak szervezett városnézés is volt Nagyváradon, este táncház és sok más program.
A díjátadó helyszíne a Szigligeti Színház volt, ahol minden csapat nagyon jól szerepelt, a diákok több díjat és dícséretet szereztek.
Mivel a versenynek kerek, XXX. évfordulóját is ünnepeltük, a verseny ötletgazdájának, dr. Bencze Mihálynak a szavait idézem:
“A sok köszönet mellett csak azt mondhatom, hogy hiába akarnánk mások lenni, sorsunknak foglyai vagyunk, beleszürkülünk ebbe a világba, ha nem leszünk mások. Az együttlét öröm. Élhetünk szinguláris pontként, éghetünk külön- külön száraz ágként, de kenyérsütő nagy meleget csak együtt adhatunk. Leülepszünk a csöndben és kiépítjük a holnapunk.”